Korpuszok, nyelvtechnológiai eszközök és kísérletes módszerek a bölcsészet- és társadalomtudományokban
és a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának szervezésében
Időpont: 2019. február 7. 9:00 – 16:00
Helyszín: DAB Székház, 4032 Debrecen, Thomas Man utca 49., "Csokonai" terem
A rendezvény célja, hogy a nyelvészettel, illetve a bölcsészet- és társadalomtudományokkal foglalkozó hallgatók, oktatók és kutatók körében népszerűsítse a számítógépes eszközökkel (korpuszok, lekérdezőeszközök, elemzőszoftverek stb.) és kísérletes módszerekkel történő kutatást. A részvételhez haladó számítógép-felhasználói és programozói, valamint kísérlettervezési ismeretekre nincs szükség. A konferencia előadói olyan elismert oktatók és kutatók, akik az általuk bemutatott nyelvtechnológiai eszközök megalkotói, illetve haladó szintű felhasználói, kísérletek tervezői. Az előadások során közérthetően mutatják be a számítógépes és kísérletes erőforrások használatát. A bemutatottak – igény szerint – saját laptopon követhetőek. Bízunk abban, hogy minden résztvevő hasznos tudással gazdagodik, és szakmai munkája során – esetleg egyetemi kurzusok keretében – folytatja a kutatáshoz használható számítógépes és kísérletes eszközök megismerését; s a rendezvénnyel hozzájárulunk beadandó dolgozatok, szakdolgozatok és tudományos közlemények létrejöttéhez.
Program
9:00 | Megnyitó (Prof. Dr. Keményfi Róbert, a DE BTK dékánja) |
9:10 | Váradi Tamás: CLARIN & HunCLARIN |
9:30 | Sass Bálint: Keresés korpuszban |
10:15 – 10:45 | Kávészünet |
10:45 | Simon Eszter: Magyar nyelvű történeti korpuszok |
11:15 | Vadász Noémi: Bevezetés az e-magyar programcsomag használatába |
12:13:15 | Ebédszünet |
13:15 | Laczkó Tibor - Rákosi György: HunGram 2.1 és a HG-2 Treebank – Nyelvtanfejlesztés, implementáció és korpuszépítés |
14:00 | Hunyadi László – Szekrényes István: A HuComTech Multimodális Korpusz |
14:45 – 15:00 | Kávészünet |
15:00 | Fehér Krisztina: Magyar óvodások attidűdje a nyelvjárási fonológiai variációhoz |
15:30 | Gáspár László Ervin: Szófelhő és ontológia generálás szövegbányászathoz |
16:00 | Zárszó |
Képek a workshopról